Oláh Sanyi

Oláh Sanyi

Igazgató - Alapító tulajdonos

Az első találkozásunkkor beleszerettünk a szigetbe. Valahol már akkor eldőlt, hogy itt, ezen a gyönyörű vidéken fogjuk élni az életünket. Kellett hozzá vagy 5 év, míg a világ többi részét is a naaagy tervhez alakítottuk, közösen Gabival.

Fontosnak tartom, hogy ne csak ágyat és tengert adjunk az ide látogatóknak, hanem mutassuk be neki a szigetünk csodáit, töltsük meg itt töltött idejüket élményekkel.  Minden évszakban.

Jani Gabi

Jani Gabi

Értékesítési vezető - Alapító tulajdonos

Művészként, tanárként mindig is vágytam egy helyre, a nyugalom kék szigetére, ahol letelepedhetek.

Évekkel ezelőtt rátaláltam, és most azon dolgozom, hogy Te is megismerd azokat a csodákat, amiket mi nap mint nap felfedezünk.

Várunk a szigeten!

Szöllősi Andi

Szöllősi Andi

Üzemeltetési igazgató

2021-ben csatlakoztam a csapathoz és költöztem Krk szigetre. Több évtizedes barátság, sok-sok együtt gondolkodás eredménye, hogy már néhány éve együtt építjük a Krk.Tips-et.

Az én feladatom, hogy minden szolgáltatás, szállás, minden, amivel a vendégek találkoznak, a legnagyobb rendben és profi hozzáállással történjen meg.

Raffai Eszter

Raffai Eszter

Recepció

Eszterrel találkozol először, amikor megérkezel Krk szigetre és Ő köszön el tőled amikor haza indulsz. Bármi gondod, bajod, kérésed van, Ő segít, megoldja, intézi.
e-mail: [email protected]

Alberti Miklós

Alberti Miklós

Karbantartó

Miki dolga, minden technikai probléma megoldása a szálláshelyeinken.

Nagyon nagy feladat ez, de – ha minden jól megy – a vendégek számára szinte láthatatlan a munkája.

Szegedi Noémi

Szegedi Noémi

Csoportos programok szervezője

Noémi, félig külsős kolleginaként dolgozik a kisebb-nagyobb csoportos programok szervezésén. A Camino túra, a jóga és festő tábor, és a sok-sok tavaszi-őszi-téli programunk egyik fő szervezője. Őt keresd, ha szeretnél egy céges bulit, vagy esküvőt, vagy bármilyen csapatos összejövetelt Krk szigeten.
e-mail: [email protected]