Irány a szomszéd sziget! CRES

Ha Krk szigeten töltitek a szabadságotokat, bármilyen évszakban érdemes egy egész napos kirándulást tervezni a szomszédos Cres szigetre.

Mi márciusban szálltunk fel a 9:30-as kompra Valbiska kikötőjében, és érkeztünk meg 10:00-kor Meragra.

Innen a sziget fővárosába indultunk, Cresbe.

Már az odáig vezető út is gyönyörű volt. A reggeli fényben úszó Adria, kisebb-nagyobb szigetek, ameddig csak elláttunk, az utakat kőfalak, fenyőerdők, rétek szegélyezték, az elmaradhatatlan birkanyájakkal együtt.

Cres

Cres városába érve kerestünk egy parkolót minél közelebb a kikötőhöz és az óvároshoz. A Centrum táblákat követve mindig egyszerű a tájékozódás. Miután letettük a kocsit, bevetettük magunkat a szűk és kanyargós utcákba, a hamisítatlan mediterrán világú, olaszos hangulatú város életébe. Ilyenkor még nincsenek turisták, csak a helyiek üldögélnek a kikötői kávéházak napsütötte teraszain. Nem sietnek, ráérősen beszélgetnek és élvezik az életet. Egy-egy burekkel kezünkben izgatott gyerekekként ámuldoztunk a sikátorok labirintusaiban álló régi házak homlokzatán, vastag kőkapukon, díszes ablakpárkányokon, a kisebb-nagyobb tereken kialakított vendéglők színes világában. Minden bizonnyal órákig bolyongtunk volna, de indulnunk kellett tovább.

Valun

Utazásunk következő állomása Valun volt. Cres városból kihajtva több ízben is meg kellett állnunk, a csodás panoráma miatt. Leírhatatlanul szép. Valunba egy szerpentines út vezet a főútról letérve. Ennek a gyakorlatilag néhány házból álló falunak legnagyobb vonzereje türkiz színű tengerpartjában van, a kikötőben álló éttermekben, és abban a meseszép öbölben, melynek strandjait előszeretettel keresik fel nyaranta az idelátogatók. Most még zárva volt minden. A kis főtéren egymás mellett festették újra a vendéglők asztalait, padjait. A kikötőben egy ember a hajóját javítgatta, egy halász a hálóit rendezgette, míg egy másik épp az ebédre való halat fogta ki a tengerből. Jó volt átérezni ennek a helynek a nyugalmát.

Lubenice

Valunból egy közeli kisvárosba vitt az utunk. Lubenice egy több mint 4000 éves városka, amely hajdan nyüzsgő életéről volt híres. A 400 méter magasságba épített településről festői szépségű látványban van részünk. A meredek sziklafalakon virágok nőnek, közvetlenül a városka alatt egy csodaszép strand, és amerre a szem ellát, mindenütt a gyönyörű tenger.

A helyiek nagyon kedves, barátságos emberek. Egyikőjükkel elbeszélgettünk. Ő mesélte, hogy napjainkban 5 állandó lakosuk van, ebből 3 idős néni, és ő az apjával. Nyaranta több száz ember látogat el hozzájuk, de ilyenkor nyugalom van. Örömmel mutatta meg nekünk saját nemezelő múzeumát is, amire nagyon büszke. Sokáig hallgattuk volna a történeteit, de várt ránk a sziget többi csodája.

Osor

Lubenicéből meg sem álltunk Cres és Losinj határvárosáig, azaz Osorig. Ez a városka volt korábban a sziget fővárosa, de egy maláriajárvány miatt nagyon sokan meghaltak, és a túlélők inkább Cres városba menekültek, így lett az a későbbi főváros. Osor már a rómaiak idején is fontos stratégiai pont volt. Losinj és Cres egykor nem volt különálló sziget. A rómaiak azonban kialakítottak egy mesterséges csatornát, a hajózás miatt, és egy hidat építettek. Az egykori hídnak már csak maradványait láthatjuk, a jelenlegivel kapcsolatban viszont egy nagyon fontos információt kell tudnunk: 9-17 óráig tartják nyitva. 17 és 9 óra között felnyitják, és a hajók közlekednek a csatornán át. Érdemes ennek tudatában megtervezni a kirándulásunkat, ha Losinjra is át szeretnénk menni.
Osor egyik nevezetessége a számos bronzszobor, amely mindenütt megtalálható. Egyszer rendeztek itt egy szobrászversenyt, amelyre sokan eljöttek. A nappal alkotó művészek esténként aztán előszeretettel látogatták a helyi vendéglőket, ahol zeneszó mellett ettek-ittak. Innen származik az osori zenei fesztivál is, amelyet nyaranta rendeznek meg.

Losinj sziget

Ebéd után sétáltunk egyet ebben a hangulatos városban, majd átgördültünk a hídon, és meg sem álltunk Veli Losinjig.

Érdekes volt, hogy Mali Losinj mellett elhaladva újabb hídon kellett áthaladnunk. Ez 9-18 óráig tart nyitva. Vicces lehet, amikor valaki strandolás közben nem figyeli az óráját, és ott ragad a túlsó parton reggelig. Lehet, hogy erre nincs példa, de én eljátszottam a gondolattal, mit csinálunk, ha Osorig nem érünk fel 17 óráig.
Mivel már jócskán benne jártunk a délutánba, úgy döntöttünk, Veli Losinjt és Mali Losinjt nézzük csak meg, leginkább futólag, aztán majd legközelebb itt fogjuk kezdeni a napot.

Veli Losinj színes házai talán sok ember számára ismerősek. Az óváros gyakorlatilag a keskeny kikötő köré épült, alig néhány utcával. Az öböl bejárata mellett álló, és messzire ellátszó harangtorony lábainál egy rózsaszínre festett barokk templom áll. Talán kissé hivalkodó színválasztása itt fel sem tűnik, ha összevetjük a szomszédos épületek harsány színvilágával. A keskeny házak földszintjein vendéglők, kávéházak, üzletek. Nyaranta minden bizonnyal zsúfolt lehet. Most azonban csak a helyiek üldögéltek mindenütt.
Mali Losinj leginkább a Cote d’Azure hangulatát idézi pálmafáival, elegáns villáival, széles kikötői sétányával, és az itt álló éttermekkel, cukrászdákkal, kávéházakkal. Nagyobb kirándulóhajók, kompok, yachtok, pezsgő élet jellemzi már márciusban is. Hosszú sétákra már nem volt időnk sem a tengerparti sétányon, sem a meredeken ívelő utcákban. Egy kávé mellett gyönyörködtünk a város látképében, és indultunk vissza Osorba, hogy átérjünk a hídon.

Beli

Mivel volt még időnk a komp indulásáig, úgy határoztunk, felkeressük Cres sziget északi csücskében Beli városát, melynek gyönyörű fekvését már többször megcsodáltuk Krk sziget felől. Egy útleírásban olvastam, hogy meglehetősen kalandos eljutni autóval Belibe. Nos, azt kell mondjam, minden szó igaz volt. A meredek sziklafalon autózva csupán néhány merészebb birkát láttunk a köveken kapaszkodva. A keskeny, egy autós, néhol korlátok nélküli szerpentinen elmondtam néhány imát, hogy épségben odaérjünk. Erdei utakon át végül megérkeztünk ebbe a meseszerű városba. Nekünk magyaroknak azért is érdekes, mert IV.Béla királyunk épp ide menekült a tatárjárás elől. A legenda szerint, annyira megszerették a helyiek, hogy a település is felvette a nevét.

Szűk utcák, kanyargó sikátorok, és egy hagnulatos főtér, két egymás melletti templommal. A kisebbikből kihallatszott az imádság. Egyébként kihaltnak tűnt. Csupán egy-két emberrel találkoztunk össze. A napnyugtát már Beliből kikanyarodva néztük meg. Időzíteni sem tudtuk volna jobban a pillanatot.

Viszlát Cres!

Ezzel a csodaszép naplementével vettünk búcsút Crestől, különleges városaitól, és attól az életérzéstől, amit itt tapasztaltunk. A kompon állva, egy kellemes fröccsel koccintottunk, és megfogadtuk, hogy hamarosan visszatérünk.