A „TRIOLA” zenei fesztivál Krk sziget egyik legfiatalabb rendezvénye. Elnevezését egy zenei ritmusjegyről, a trioláról kapta, amely 3 hangot köt össze. Ennek szimbolikájára alakították ki ezt a sokszínű, többféle műfajt felvonultató, népszerű programot, mely június 24 és augusztus 23 között lesz hallható a KAMPLIN téren, 21:00-23:00 óráig. A belépés természetesen ingyenes! 

A „HAGYOMÁNYOK ÜNNEPE” (eredeti címén Celebrate Local) Krk szigeti folklórcsoportok, helyi klapa kórusok és zenekarok bemutatkozása.

Június 24-én Poljica falu néptánc együttese után Krk város fúvószenekara következik, július 8-án Vrh község folklór együttese és a sziget egyetlen női klapa kórusa, a Klape Vejanke lépnek fel, augusztus 5-én pedig Kornic falu néptáncosai és a Klapa Kastadi, férfi énekegyüttes állnak színpadra.

 

A „CSAK LAZÁN” (azaz Easy Going) névre keresztelt koncertsorozat szintén 3 időpontban lett meghirdetve. Július 3-án Joso Butorac belcanto énekes, Július 13-án a Stefany Zuzic Trio, és augusztus 21-én a Dino Antonic Acoustic Trio lépnek színpadra. 

„JÓ HANGULAT” címmel 3 estén át igazi utcabáli hangulatot varázsolnak a Kamplin térre, melyen egykor római légiósok gyakorlatoztak. Július 12én ToMa ad koncertet, aki a horvátországi tehetségkutatókban fedeztek fel. Műsorán saját dalai és nemzetközi slágerek szerepelnek majd. Augusztus 2-án a rijeikai Grapevine Babies, 13 tagú funky zenekar egy fergeteges bulit csapnak majd,  augusztus 23-án pedig a Bill Withers Tribute Band soul, blues, funky dalokkal ad koncertet.