Szekszárdi lányként számomra a szüret csakis a szőlőről szólhat. Október közepe táján minden domboldalon harsogott a „Puttonyoooooooos!!!” hívószava, melyet egy még hangosabb „Megyeeeeeeeeeeek” követett. Anyám már korán reggel sütötte a lángost a vendégeknek, ebédre kakaspörkölt volt, musttal, fröccsel, kinek-kinek ízlése szerint. Imádtam.
Szigeti lányként a hétvégén részt vettem életem első olíva szüretén. Vendéglátónk, barátunk Endre, a következőképpen igazított el minket: „Odamentek, szeditek, nem kell hozzá nagy tehetség, csak akarat és szorgalom.” Na – gondoltam – ez menni fog. 🙂
A fa alá hálót terítettünk, s eleinte egy kis gereblyével, majd kézzel szedtük a bogyókat. Az októberi nap melegen sütött, az olajbogyók vidáman potyogtak a fáról, zöldek, lilák vegyesen. Kaptunk finom levendulás szörpöt, és készült a szárma ebédre.
Miután sikerese
n lecsupaszítottuk az ágakat – azért levelet hagytunk rajta – kosarakba öntötték a fiúk a szemeket, a gyerekek átválogatták a bele került, letört ágacskáktól, és zsákokba raktuk, hogy másnap a présben extra szűz, finom, aranysárga olajat sajtoljanak ki belőlük.
Ha belegondolok, sok közös van az itteni, és az otthoni szüretben. Az évszázadok óta tartó tradíció tisztelete, a családok közös munkája, és a termésből kinyert nedű, melynek itt is, ott is nagy értéke van. Talán csak anyám főztje és apám bora hiányzott egy kicsit, de így is nagy élmény volt.
Már megvan az idei olíva szüret időpontja!
