A sziget keleti partját bemutató kis filmünkben 1 perc környékén találod a Dobrinji kirándulásunkat:

Dobrinj a sziget északkeleti részén, 200 méterrel a Soline-i öböl felett fekszik. 

Ha felnézel a Soline öböl melletti dombokra, biztosan észre veszel egy kis település. Az ég felé nyúló harangtornya és ezer éves kőházai miatt a távolról szemlélő egy hajdani várnak is gondolhatja, pedig ez Krk sziget keleti partvidékének legnagyobb települése, Dobrinj. 

Mintha a Csokoládé című film helyszíne lenne. Szűk utcák, szürke kőházak, és egy különleges hangulat fogadja az oda érkezőket. Dobrinj utcáin sétálva hasonlóan érezhetjük magunkat.   

Ódon falaki között időutazást tehetünk a régi korokba.
A város ugyanis már az ókorban is lakott volt, majd a 7. században betelepült horvátok építették újjá. A Frangepánok, majd a Velenceiek uralkodása után az Osztrák-Magyar Monarchia része lett, akárcsak a sziget többi városa.  

Noha lakosainak száma sosem érte még el az 1000 főt, mégis környező falvaival együtt a járás központja, fővárosa. 

A város határában lévő parkolónál ingyenesen tudtok megállni. Innen pár perces sétával elérhetjük a főteret, ami hatalmas platán és gesztenyefáival, az innen kiinduló szűk, kacskaringós utcáival hívogat egy kis sétára. Ha szerencsénk van, nyitva találjuk a Szent István nevét viselő plébániatemplomot is.

De semmiképpen ne hagyjuk ki a harangtorony előtti kilátót, ahonnét a Soline öbölre, A Dinári hegységre, és a sziget több pontjára is pazar kilátás nyílik.

Dobrinj harangtornyáról az a legenda járja, hogy a közeli Rudine falu barlangjában talált kalózkincsekből építették fel, és ennek köszönhetően elátkozott lett, így több alkalommal is összedőlt. Valójában bombatalálat érte az első világháborúban, és egyszer belecsapott a villám, ami súlyosan megrongálta. 

         A Szent István első vértanú tiszteletére szentelt templom alapító okirata 1100-ból való. Az eredetileg egyhajós templomot folyamatosan bővítették, míg a 18. században elnyerte jelenlegi, három hajós formáját.

Séta után jól eshet egy finom kávé, esetleg némi helyi specialitás is. Erre az egyik legkülönlegesebb hely a templom mellett lévő Konoba STIRNA , mely egy több mint 800 éves, régi kőházban található. Érdekessége a tulajdonos gyűjtőszenvedélyében is rejlik, aki egy igen jelentős néprajzi gyűjteménnyel is rendelkezik, amit az érdeklődők ingyen megtekinthetnek.

Az itt felszolgált albán módra készített kávé (más nevén törökös), valamint a háziasszony, Andrijana szívélyes vendéglátása emlékezetes marad az ide betérőknek.

 

Ha pedig hallottunk már Krk sziget egyik gasztronómiai hírességéről, a Surlice-ről, a főtéren áll a Konoba ZORA, ahol ez a finom tésztaétel többféle változatban is megkóstolható.

 

[fbcommentssync]