Elérkezett az ősz a szigeten is.

Október van.

Három napja még fürödtünk a tengerben, aztán volt egy kis eső – nem az a szokásos, mindent elöntő, amit a Jugó szél hoz nagy ritkán – ma pedig a csodálatos őszi napsütésben, ezerszínű lombok között elindultunk az erdő mélyére.

A házunk mögött, 200-300 méterre már szép erdők, meg olívások vannak. Gombászáshoz kiváló.

Mi mégis inkább kicsit távolabb egy fenyő erdőt kerestünk fel ma.

Az első kör, még a bokrok között gombászás szempontjából eredménytelen volt. A bokrok alatt bárány koponyát és egy kos szarvait találtuk, de valamire való gombát nem.

Séta közben egy újonnan ültetett smilja mezőt találtunk. Ez a sziget legértékesebb gyógynövénye. Az utóbbi 2-3 évben egyre több gazda jön rá, hogy a sziklás talajon szépen megterem a smilja. A kozmetikai cégek pedig jól fizetnek érte.

A smilja olajból egy litert közel egy tonna virágból préselnek ki. Az ára is több ezer euró. A legjobb ránctalanító szerekhez használják.

Irány a fenyő erdő ezért jöttünk!

Leszegett tekintetünk kis apró csodákat fedez fel folyamatosan.

Van itt rengeteg fenyő-tinóru.

Látunk egészen különleges gombákat is.

Találtunk rizikát is. Szinte virág illatú nagyon finom gomba. (Vicces, hogy nem is túl messze a Risika nevű falutól.)

Piros kosárgomba (Nem finom, dög szagú… Viszont igazi ritkaság)

Aztán a fenyők között megtaláljuk a gombák királyait és királynőit is!

 

 

Kisebb esernyő méretű őzláb és a gyönyörű vargánya.

Jó kis séta volt, amit finom gomba-vacsora követett, igazi, frissen, erdőben szedett gombákból.

Ha erre jársz ősszel, és szeretsz gombát keresgélni, irány az erdő!

De el ne felejtsd szakértőnek megmutatni, mielőtt a fazékba kerül!

Várunk a szigeten ősszel is!