fbpx

Ha valaki ránéz Krk sziget térképére, láthatja, hogy a keleti és a déli oldal közt, egész pontosan Vrbnik és Baska között, valamint Baska és Stara Baska között nincs autóút. Szinte elképzelhetetlen a mai ember számára, de régebben errefelé szamárral és gyalogosan közlekedtek a helyiek. Számos fotó is bizonyítja ezt.
Kíváncsiságunknak és felfedező szenvedélyünknek köszönhetően rábukkantunk egy útra, amely átvezet a sziget keleti partjától a híresen szép baskai völgybe. Előre bocsájtom, személyautókkal, különösen alacsony építésűekkel nem tanácsos nekivágni a néhol bizony autót próbáló terepnek.
Béreljünk inkább quadot – erre több helyen is van lehetőség a szigeten – és úgy fedezzük fel ezeket a helyeket!

 

Kiindulási pontunk a Vrbnik mellett elterülő szőlőültetvények környéke volt, egész pontosan a Katunar pincészet főépülete. Itt kellett lekanyarodnunk az aszfaltos útról egy földútra, amely egyre feljebb és feljebb vitt minket, meredek, kanyargós terepen.

Néhány helyről pazar panorámával, máshol tudatosan kialakított vízelvezetőkkel ajándékozva meg bennünket. Előbbieket nagyon, utóbbiakat én kevésbé élveztem, köztudottan szorongó természet vagyok nehéz terepen.

 

A hegy nyergére felérve izgalmas tájat találtunk. A sűrű erdőt felváltotta egy apró, éles sziklákkal borított terület, rajtuk tengernyi borókabokorral. Furcsa mód olan hatást keltettek, mintha tudatosan alakították volna ki a környéket. Pedig nyilvánvaló, hogy a tájrendező itt a Bura és a Yugo, két uralkodó széljárásunk volt.

Több helyen is láttunk bicikliút jelzést, melyek többségükben jól járhatónak látszódtak, ugyanakkor néhánynál még a gyalogos közlekedést is megkérdőjeleztem volna. Minden bizonnyal másként látja ezt egy terepbringázáshoz szokott ember, de nekünk járhatatlannak tűnt némelyik.

A föld és murvás utak több irányban is elágaztak, néhányat kiválasztottunk, hogy megnézzük, hová vezet. Egy ízben találkoztunk egy pásztorral, aki épp egy újszülött bárányt tartott a kezében. Valósznűleg azt hitte, eltévedt turisták vagyunk, mert így igazított minket útba: “Arra ne menjenek, mert 3 km még az út, és aztán nincs semmi.” Nos, minket épp az ilyen semmik szoktak érdekelni. Meglengettem előtte a kameránkat, mondván, fotózni, filmezni szeretnénk csak, ő legyintett, és elköszöntünk.

A “semmihez” érve birkáknak épített karámokat, ún. mrgarikat találtunk. Krk szigeten ugyanis szabadon élnek a birkák, és évente néhány alkalommal terelik össze őket, ezekbe a kőépítményekbe, ahol szétválogatják a hátukon megjelölt színek szerint, melyeket tulajdonosaik festenek rájuk. Ilyenkor ellenőrzik az állományt, lenyírják őket, szelektálnak közülük, ha kell, és átvizsgálják őket.

Néhány birkával találkoztunk útközben, de nagyobb csordát nem láttunk.
Ahogy elindultunk a hegyről lefelé, rövid idő után újra aszfaltos úton gurultunk tovább, legnagyobb megkönnyebbülésemre. A keskeny, egy autó számára elegendő út azonban néhol félelmetesen meredek szakadékok mellett kanyargott. Bevallom, noha a látvány valóban lenyűgöző volt, az alattunk elterülő baskai völggyel, a végén Baska híres tengerpartjával, a velünk szemben magasodó, és a sziget két legmagasabb pontjával, a Veli Vrh és az Obzovo kopár szikláival, nagyon megkönnyebbültem, amikor visszaértünk a főútra, Draga Bascanska mellett.

 

Mivel még szépen sütött a nap, úgy gondoltuk meglátogatjuk Baskát, iszunk egy kávét a kikötőben, és készítünk néhány fotót az óvárosról és a strandról ilyenkor, január végén.

Akik nyáron látják ezt a várost, talán el sem hiszik, mennyire más arcát mutatja ebben az évszakban. A strand néptelen volt, csupán egy-két ember sétált a környéken. A kikötőben halászok rendezgették hálóikat, lusta macskák napoztak a lemenő nap melengető fényében, a helyiek pedig nyugodtan üldögéltek és beszélgettek abban az egy-két kávézóban, amely ilyenkor nyitva van.

Megvártuk, míg lemegy a nap a helyek mögött, nem bírtunk betelni a látvánnyal, olyan varázslatosan szép volt. Közben a telihold is megjelent a Baska fölött magasodó Sveti Ivan templom tornyának közelében. Ezzel a képpel zártuk aznapi kirándulásunkat, és indultunk haza, a sziget keleti oldalára.