Épp a 492. Lőrinc napi vásárra sikerült Krk városba érnünk.

A majd fél-évezredes tradíció szerint megrendezett vásár, talán a legnagyobb összejövetel Krk szigeten.

Minden évben összegyűlnek a sziget kézművesei, termelői, zenészei, ugyanúgy, mint a vásározásra, bámészkodásra, szórakozásra vágyó tömeg, a Kamplin téren a Vela Placan és a kikötőnél.

Van itt minden, mi szem-szájnak ingere!

Prsut házEljöttek Kornicból a sajtkészítők.

Itt vannak a levendula-termelők.

Az eredeti horvát kézműves vörös-sör főzői.

Megjelent az ország leghíresebb prsut készítő familiája is Vrh-ből.

Kovácsok, fafaragók, csepűrágók, fazekasok, kertészek, rakija-főzők,…

Reneszánsz zenészek a főtéren

Kapható még a híres smilja-olaj is, az örök ifjúság sárga virágából (immortale az olasz neve)

Egy kicsit lejjebb, a kikötőben már zúg a zene a nagyszínpadon. Előtte legalább annyian táncolnak, integetnek, énekelnek együtt a L’Amour Group énekeseivel, mint amennyi lakosa van Krk városnak.

Kis tengerész húzzaA kikötő hajópallói között, kis 10 év körüli tengerész-palánta  húzza harmónikáját.

A Mala Vrata – Kis kaputól nem messze gitáros-hegedűs duó körül gyűlt össze vagy ötven rajongó.

A tűztáncosok körül viszont megállt a forgalom. Mindenki látni akarta virtuozitásukat.

Ha pedig már véginéztél mindent, eleget gyönyörködtél és vásároltál, irány valamelyik utcai konyha! Most már megtöltheted a bendődet is.

Az utcán, papírtányérban árult Surlice legalább olyan finom, mintha egy jó étteremben rendelted volna. Tonhal-steak, édességek, fánk, fagyi. Olyan horvát-méretű gombócokkal. Kihagyhatatlan.

Hát így telt a Lőrinc napi vásár első estéje.

Mi megyünk a következő két napra is. Ha errefelé jársz, ne hagyd ki!

 

[rdug_et_pb_unite_gallery _builder_version=”3.0.71″ gallery_ids=”1930,1929,1928,1927,1926,1923,1922,1921,1920,1919,1918,1917,1916,1915,1914,1913,1912,1911,1910,1909,1908,1907″ gal_theme=”tiles” tiles_type=”justified” theme_navigation_type=”bullets” theme_enable_text_panel=”on” theme_panel_position=”bottom” theme_panel_position2=”bottom” gallery_skin=”alexis” /]